Az IDDQD történetének egyik legrosszabb postja egy kamu XBOX 360 emulátorról szól. Maga a post nem annyira érdekes. Mondjuk ki: Sok embert át lehet verni egy különböző ígéretekkel. Az pedig, hogy egy blog ezeket megírja nem feltétlenül egyedi eset. De az ilyen kérdések kapcsán borítékolható a PC vs konzol, a konzolportok minőségi problémái körüli vita. És lőn csoda, itt sem volt másképpen. Amikor a nextgen érzésről volt szó, akkor nem ok nélkül beszéltem a lehúzásról. És egy kicsit arról is, hogy a mostani konzol generáció megjelenésekor az UHD van hasonló helyzetben, mint a PS3 megjelenésekor a Bluray, és azzal együtt a HDMI, a HDTV és sok más volt. De igazság szerint nem csak a 4K a kérdés, de akár az elfogadható sebességű Full HD 3D is. Ha itt két teljes képpel dolgozik a konzol az is kétszer annyi pixel kiszámítását igényli, mint a sima Full HD.

És lehet arról beszélni, hogy mely mobileszközök kínálnak ennél jobb felbontást. A konzolok történetének persze akadt egy olyan korszaka, ahol a konzol még 8 bites volt olykor, de asztali számítógépek kapcsán már nem volt elképzelhetetlen a 32 bites processzor. Csak éppen akkor jóval olcsóbb volt egy 8 bites NES, mint egy 32 bites 386DX processzorral, koprocesszorral, színes VGA monitorral felszerelt PC. Ha mindkettő a szobádban lett volna, és mindkét platform csúcs játékait látod, az utóbbi persze jobb lett volna, de... a két eszköz nem volt egy ár kategória. Márpedig átböngészve a Metacritic oldalát hamar látunk egy érdekes szempontot.

A sajtó által írt ismertetők szinte soha nem veszik figyelembe a játékok ár / érték arányát, hogy mennyit kell azért a játékért dolgoznia egy átlag játékosnak. Nem veszik figyelembe a support minőségét sem. És azt sem, hogy mit ígért a kiadó, kiket csapnak be, milyen eséllyel fogsz csalódni, ha hiszel a kiadónak és megveszed a játékot. A játékokat megvásárló játékosoknak viszont szinte csak ez számít. Érzésem szerint nem kicsit képmutatás az, hogy a warezolás ellen beszélő újságíró úgy viselkedik, mintha mindenki számára ingyen lenne a játék.

Amikor tudjuk, hogy amit a kiadó ígért, és amit nyújt az nincs köszönőviszonyban egymással, a support pedig csak idegeskedést okoz, akkor tudjuk, hogy ezért a pénzünkért elsősorban nem szórakozást, hanem csalódást kapunk. A kidobott pénz, a pofára esés viszont gond. Az újságíró viszont idézi a megfelelő fejtágításon a kiadó által előadott marketing bullshitet, hogy mekkora újdonság a következő EAs szeméthegy. Újságíró szerint 90% játékosok szerint 40...

Ha az összes játékra úgy tekintünk, mintha ingyen lenne... És számos más kérdés kapcsán nem érdekel a szerző jog, akkor kicsit furcsa a kalóz ellenes tiráda. Ha viszont a játékvásárlás fogyasztóvédelmi vonzata kapcsán a legelső, legalapvetőbb szempontot, a tudatos vásárló tények ismeretében hozott döntését vennénk alapul, akkor számos játék nem 90 vagy 40 pontot kapna a 100-ból, hanem közel 0-t.

Közel 0-t nem azért, amiért sok játékos lehúzza őket. Hanem mert elhangzana, hogy a tudatos fogyasztónak minden oka van bojkottálnia a kiadót. Hogy a játék a vállalt ígéretek jelentős részét nem teljesíti. És most mindegy, hogy az ígéretek és a szolgáltatás különbsége kapcsán jogászkodva hibás teljesítésről dumálunk, vagy egyszerű gamerként mondjuk azt, hogy a játék egy hatalmas csalódás. 

Mert lehet arról beszélni, hogy békéltető testület, bíróság, PTK, ügyvéd, fizetési meghagyás, felszámolás, szavatosság, fogyasztói szerződés, hatóságok... De ha már erre kerül a sor, akkor a pénzünkért szórakozás helyett csak bosszúságot kapunk. A játékvásárlás fogyasztóvédelmi vonzata ott kezdődne, hogy ezeket a szarokat nem vásároljuk meg, mert amikor tájékozódunk a review oda teszi a 0 közeli értékelést. 

Tudom. Sok olyan kiadó van, aki így szinte sosem kapna jó értékelést. Aki a "legjobb játékait" sem tudná a tendenciózusan rossz support, a hazugságaik miatt borítékolható csalódások, stb. okán 50%os értékelés fölé juttatni. De ugye ez nem feltétlenül lenne baj. Legalábbis a játékosnak, mert egy két ilyen kiadó játékai helyett mást választani nem lenne akkora gond.